Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Krumpli rázva, nem keverve

A legnagyobb előnye ennek a receptnek talán az, hogy szinte alig van mosatlan edény az előkészületek után. Hozzávalók: burgonya,  olaj,  só-bors,  füstölt pirospaprika,  majoránna (Mennyiségek tekintetében hallgass a szívedre és az ízlésedre. 😉)   Elkészítés: A burgonyákat alaposan megmossuk, és hasábokra vágjuk. Egy jókora befőttesüvegben összekeverjük a többi hozzávalót. Az üvegbe öntjük a krumpliszeleteket, majd jó alaposan összerázzuk. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, ebbe szórjuk a jól befűszerezett krumpli hasábokat, majd felöntjük kb. 1,5-2 dl vízzel. Előmelegített sütőben, 200 fokon készre sütjük (kb. 35-40 perc). Jó étvágyat hozzá!
Legutóbbi bejegyzések

Hapókos krumplikás papri

Nem, nem zakkantam meg😅, csak éppen derűs hangulatomban vagyok. (Ahogy az esetek kb. 90%-ában.😁) Szóval van ez a rém egyszerű recept, a paprikás krumpli. Hát én egy kicsit megbolondítottam ezzel-azzal. És jelentem, finom lett! 😊   Hozzávalók: 3 nagyobb krumpli, 2 szép padlizsán (lehetnek rosszarcúak is), 1 zellergumó, 2 fej hagyma, 1 liter víz, 2 evőkanálnyi napraforgó olaj, 3-4 teáskanál só, füstölt pirospaprika, őrölt kömény, őrölt bors ízlés szerint   Elkészítés: A felkockázott hagymákat lepirítottam némi olajon, közben fűszereztem. Erre jött a feldarabolt krumpli és zeller, majd 1 liter forró víz. Kb. negyed óráig főztem. Belekerült a padlizsán is, és újabb negyed óra fővés következett. És kész.

Zelleres-babos "humusz"

Amikor a gyorsaság az elsődleges szempont, tökéletes ez a recept. Ezenfelül tápláló, könnyen beszerezhető alapanyagokból készül, és istenien finom! Hozzávalók: zellerlevél, 2 doboz csicseriborsó konzerv (lé nélkül), 1 doboz babkonzerv, 2-3 evőkanál őrölt lenmag, 1 evőkanál mustár, 2 teáskanál só, füstölt pirospaprika, őrölt kömény, őrölt bors Elkészítés: A hozzávalókat egész egyszerűen tálba raktam, és alaposan eldolgoztam botmixerrel. Jó étvágyat hozzá!

Pudingos pászkasüti

Mi a manó az a pászka? 😏 Élesztő nélküli kenyér. A szegények kenyereként is ismert. Honnan ered? “A kovásztalan kenyér, vagyis a pászka (mácá, macesz, laska) volt a szegények és a rabszolgák kenyere. Nevezik nyomorúság kenyerének (lehem óni) is, hiszen a rabszolgasorban tengődő zsidóság ezt fogyasztotta napi eledelül. Az egyiptomi fogságból menekülő zsidóknak sem volt ideje és módja megkeleszteni a tésztát.” (Forrás: Fitt Nők blog) Hála Istenkének, mi most nem egy nyomorúságos receptet fogunk kipróbálni, hanem egy mennyei édességet rakunk össze. 😊 És honnan szereztem ezt a végtelenül egyszerű édességreceptet? Vaníliakrémes szelet - 3 összetevőből “Egyszerűen, könnyedén vegán” a csatorna neve, amelyet érdemes megkukkantani, mert sok egyéb isteni étel elkészítését mutatja be. Hozzávalók: 6 lap pászka, 1 csomag pudingpor, 3,5 dl növényi ital, 2,5 evőkanál nádcukor Elkészítés: A pudingport és a cukrot csomómentesre kevertem kb. fél dl növényi itallal. Elkever...

Vegán sajtos tészta

Mégis hogy a túróba lehet sajt nélkül sajtos tésztát készíteni?! 😅 Néhány egyszerű hozzávalóból, a varázslat pedig a sörélesztő pehelyben rejlik. Hozzávalók: 4 szem krumpli, 3 sárgarépa, 2 fej vöröshagyma, 3 evőkanál sörélesztő pehely (ez adja a sajtos jelleget), 1 evőkanál kókuszzsír, fél teáskanál kurkuma, ízlés szerint só, bors, őrölt kömény, 1 csomag tetszőleges formájú tészta, 1 doboz tofu (lehetőség szerint füstölt ízű), szójaszósz   Elkészítés: A zöldségeket meghámoztam és felkockáztam. Egy edényben felolvasztottam a zsírt, erre borítottam a hagymát, sóztam, és aranybarnára pirítottam. Egy másik edényben feltettem főni a krumplit és a répát annyi vízben, ami éppen ellepte. Fűszereztem, és forrástól 20 percig főztem. A zöldségeket turmixgépbe kapartam, hozzáadtam 4 dl folyadékot, a lepirított hagymát, sörélesztőt, kurkumát, és krémesre turmixoltam. Közben kifőztem a tésztát, leszűrtem, és ezzel kevertem el a “sajtos” szószt. Előmelegítet...

Zellerkrémleves

Nem tudom túlragozni ezt a receptet. Nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. Tégy egy próbát, és meglátod.   Hozzávalók: 2 fej zeller (a zöldjét is felhasználtam), 2 nagyobb burgonya, 2 fej vöröshagyma, 200 ml kókusztejszín, 1 evőkanál kókuszzsír, fél teáskanál füstölt pirospaprika, ízlés szerint só   Elkészítés: A zöldségeket meghámoztam és felkockáztam. Egy edényben felolvasztottam a zsírt, erre borítottam a hagymát, sóztam, és aranybarnára pirítottam.   A hagymához adtam a krumplit és zellert a zöldjével együtt, és felöntöttem annyi zöldséglével, ami éppen ellepte. Fűszereztem, és forrástól 20 percig főztem.   Végül hozzáöntöttem a kókusztejszínt, ezzel újabb 5 percig főztem, majd botmixerrel krémesítettem.   Jó étvágyat kívánok hozzá!  

Cukormentes sütike

Bevallom, féltem elkészíteni, ám egy év hezitálás és bátorsággyűjtés után végre megcsináltam!! 😅Meglepően finom lett a végeredmény, érdemes kipróbálni. 😋   Hozzávalók: 2 érett banán, 1 csomag étcsokis pudingpor, 5 evőkanál kókuszreszelék, 1 dl datolyaszirup (ettől finom karamellás íze lesz), 3 evőkanál almaecet, 1 dl növényi ital, 2 dl őrölt zabpehely, csipet só 1 doboz ananászkonzerv A pudinghoz: 1 csomag pudingpor, fél dl datolyaszirup, 4 dl növényi ital, csipet só Elkészítés: Mindenekelőtt elkészítettem a datolyaszirupot. Ehhez 20 szem magozott datolyát leöntöttem forró vízzel, és hagytam állni úgy négy órán keresztül, végül pedig alaposan összeturmixoltam. A zabpehely és ananász kivételével a tészta összes hozzávalóját a turmixgépbe pakoltam, majd kb. egy percig turmixoltam. A masszát egy tálba öntöttem, amit elkevertem a zabpehellyel. Sütőpapírral bélelt tepsibe pakolgattam a lecsepegetett ananászt, elegyengettem rajta a masszát, majd előmelegített sütőben, közepes lángon 25...