Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2019

Gombás lecsó

Szétnéztem a kamrában, és amin hirtelen megakadt a szemem, azt felhasználva összedobtam a következő gyors és egyszerű finomságot. Hozzávalók: 1 adag friss gomba, 1 adag tv paprika, 1 adag paradicsom, 1 evőkanál kókuszzsír, 1 evőkanál sörélesztőpehely, só-bors ízlés szerint csipetnyi kurkuma Elkészítés: Egy láboskában felhevítettem a kókuszzsírt, majd rádobtam az apróra vágott gombát. Sóztam, borsoztam, felöntöttem kb. fél dl vízzel, és fedő alatt 20 percig pároltam. A készülő ételhez dobtam az apró kockára vágott paprikát és paradicsomot, majd megszórtam sörélesztőpehellyel, és alaposan átkavartam. Fedő alatt, takarék lángon újabb 10 percig főztem, amíg jól besűrűsödött a lecsó. Jó étvágyat hozzá!

Két egytálétel

Jó ideje nem hiszek már a véletlenekben. Legutóbb is egy nagyon aranyos dolog történt velem. Egyik reggel levettem a fagyóról egy csomag gyalult tököt, de fogalmam sem volt, mihez kezdjek vele. Hogy, hogy nem, az egyik vegán Facebook csoportban milyen recept ugrott elém aznap? Bizony! Egy gyalult tökös! 😃 Hozzávalók: 1 csomag gyalult tök, 5 fej hagyma, 3 evőkanál kókuszzsír, 3 evőkanál sörélesztőpehely, 3 evőkanál darált napraforgómag, fél teáskanál kurkuma, 2 teáskanál kapor, ízlés szerint csípős darált paprika, só, bors Elkészítés: A hagymát megpirítottam a zsíron, majd rádobtam a tököt. Felöntöttem kb. 1,5 dl vízzel, majd fűszereztem. Úgy negyed óráig főztem, végül hozzákevertem a napraforgót és sörélesztőt, és elzártam alatta a gázt. Amikor langyosra hűlt, egyszerűen simára turmixoltam. Spagetti tésztával tálaltam. A képen látható egy másik étek is. Ezt a férjem készítette. Nem nagyon vettem részt a műveletben, ezért csak felsorolom, mi minden ke

Sütőtökös brownie

Erre a receptre az egyik Facebookos vegán csoportban bukkantam rá. Sajnos egyszerűen leírhatatlan, mennyire isteni íze van ennek az édességnek. Nem mondhatok mást: muszáj kipróbálni, és kényeztetni vele testünket-lelkünket egyaránt! Hozzávalók: 1,5 bögre sült sütőtök püré, 2 lentojás (2 evőkanál őrölt lenmag + 6 evőkanál víz összekeverve, hűtőbe 10 percre betéve), ⅓ bögre eritrit, 5 evőkanál kókuszolaj, 1 teáskanál vanília kivonat, ⅓ bögre édesítetlen kakaópor, 3 evőkanál liszt, ½ teáskanál sütőpor, ¼ teáskanál só Elkészítés: Egyszerűen minden hozzávalót egy tálba tettem, és alaposan összekevertem, majd a kész masszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam. Előmelegített sütőbe toltam, és közepes lángon tűpróbáig sütöttem (kb. 35 perc).

Köretalap, amiből desszert lett

Ezt a receptet a sógornőmtől csentem el. Ahogy a legtöbb növényi alapú étel, ez is gyors, egyszerű, könnyen elkészíthető, és végtelenül finom. Hozzávalók: 1 csomag köles ( 500 g ), 7 dl növényi alapú tej, 7 dl víz, 4-5 evőkanál eritrit, kb. 3-4 marék mazsola, 1 teáskanál őrölt fahéj, csipet só, 1 üveg lekvár Elkészítés: A tejet és a vizet csipetnyi sóval felmelegítettem, és amikor gőzölgött, apránként beleszórtam a kölest, miközben folyamatosan kevergettem. Ezután hozzávegyítettem az édesítőt, a mazsolát és a fahéjat is. Takarékra vettem a gázt, és időnként megkavarva 15 percig főztem. Ezután lefedtem, és hagytam kicsit pihenni. Előmelegítettem a sütőt, majd a még langyos kölessel jó alaposan elvegyítettem a lekvárt. Az egészet egy jénai tálba öntöttem, és erős lángon 20 percig sütöttem, amíg a teteje szép aranybarna lett. Egy másik verziója ennek a receptnek, hogy ugyanezt a műveletsort kuszkusszal hajtjuk végre. Ekkor azonban elegendő kb. 4 percig főz

A majdnem elfuserált mandulakrém

Az úgy volt, hogy nem figyeltem oda a piruló hagymára, mert az egyik ismerősömnek irkáltam üzeneteket. Meg is fogadtam magamnak, hogy főzés közben száműzöm a konyhából a telefonomat. 😅 Szerencsére azonban az utolsó előtti pillanatban levettem a tűzről a serpenyőt, amelyben az aprócskára vágott hagymák színükben kezdtek vészesen hasonlítani egy maréknyi szénporra. Ám végül ez az akaratlan odapörkölés fenséges extra ízzel gazdagította az elkészült műremeket. Hozzávalók: 1 csomag kesudió (200 g-os), 2 fej hagyma, 3 evőkanál kókuszzsír, kb. fél-fél dl víz és rizstej, frissen őrölt bors, só Előkészületek: A kesudiót úgy 5-6 órára vízbe áztattam. Elkészítés: Leszűrtem a kesudiót, majd az aprítógépbe raktam. Amíg a magvak ott vártak sorsukra, apróra szeltem a hagymát, és lepirítottam a zsírban. Ekkor fűszereztem. Amint észleltem, hogy túltoltam a dolgot, lekaptam a serpenyőt a tűzről. Bevallom, bepánikoltam, ezért csak saccolni tudom a víz és a tej mennyiségét, amit

Vegan "nuggets"

Őszintén szólva, amikor megláttam ezt a receptet Steiner Kristóf szakácskönyvében (Kristóf konyhája), akkor azt hittem, vegán “töpörtyű” lesz majd belőle. Ám ahogy kisültek a falatkák, és ahogy frissen melegében, valamint másnap is ettem őket, engem inkább a Chicken McNuggetsre emlékeztettek. Mindegy is, mert a lényeg az, hogy fergetegesen finomak voltak! Hozzávalók a nuggetshez: 1 csomag szójanudli (vagy szójakocka), 5 evőkanál csicseriborsó liszt, 2,5 dl víz, 3 gerezd zúzott fokhagyma, frissen őrölt bors csipet só, kókuszzsír a sütéshez A szószhoz: 1 doboz paradicsomkonzerv, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 5 db olajos aszalt paradicsom, frissen őrölt bors, csipet só Előkészületek: A nudlit lobogó sós vízben 20 percig főztem, majd miután kihűlt, alaposan kinyomkodtam. Elkészítés: Egy tálban elkészítettem a bundát. Ehhez a lisztet csomómentesre kevertem a vízzel, majd hozzáadtam a fűszereket és a zúzott fokhagymát. Egy serpenyőben zsírt hevítettem (

Quessadillas, avagy készádíjász

Érdekes módon találtam rá erre a receptre. Az egyik amerikai nyelvtanár, akinek követem a YouTube csatornáját, mutatta be a videójában. Nagyon megtetszett az ötlet, egyszerűnek is tűnt, ezért gondoltam, kipróbálom. Igazán megérte! 😋 Hozzáteszem, Vanessa serpenyőben sütötte ropogósra ezt a finomságot, én viszont gondoltam egy nagyot, és elővettem a melegszendvics sütőnket, így egy csepp olaj nélkül készült el ez a gyors és finom vacsora. Ezt a receptet nem kell nagyon szigorúan venni. Igazából úgy variáljuk, ahogy az nekünk tetszik. Hozzávalók: 4 db tortilla lap, aszalt paradicsom, chilis babkonzerv, csemegekukorica, pirított hagyma Elkészítés: Végtelenül egyszerű a dolgunk ezzel az étellel. Egyszerűen megpakoljuk a tortilla lapokat mindazzal a földi jóval, amit megkívánunk, vagy ami a kezünk ügyébe kerül, behajtogatjuk a széleit, és szendvicssütőben (vagy serpenyőben) átmelegítjük. Jó étvágyat kívánok hozzá!

Cukkinikrémleves

Általában az szokott történni, hogy az ember lánya felhívja az anyukáját, amikor el szeretne kérni egy receptet. Nálunk legutóbb ez éppen fordítva történt. 😃 Anyukám azért telefonált, hogy megtudakolja, hogyan is készítem az alábbi remek ételt. Lássuk! Hozzávalók: 4 evőkanál kókuszzsír, 2 nagy cukkini, 12 db lecsópaprika, 2 fej lilahagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 liter víz, 2 dl szójajoghurt, 6 teáskanál só, frissen őrölt bors, 3 teáskanál pirospaprika Elkészítés: Első körben mindent előkészítettem: feldaraboltam a hagymát, paprikát és a meghámozott, magjától megszabadított cukkinit; megpucoltam a fokhagymát; kimértem a joghurtot, és a kezem ügyébe raktam az összes többi hozzávalót. 😏 Egy tipp következik: a cukkini héja alatt egyfajta fura, sikamlós bevonat van, amit nagyon nehéz lemosni a kezünkről (ám ami nagyon jó hatással van az emésztésünkre). Éppen ezért, amikor cukkinit készítek elő, ezt mindig védőkesztyűben teszem. Egy nagy edényben felmelegí

Anyósom figyelmessége

Igen, ez a recept nagyon kedves a számomra. Közel egy éve annak, hogy áttértem a növényi alapú táplálkozásra, és valahányszor a férjemmel ellátogatunk anyósomékhoz, ő mindig készít nekem valami olyan finomságot, amit nyugodt szívvel megehetek. Legutóbb egy tésztás édességgel kedveskedett nekem, ami annyira ízlett, hogy azóta elkészítettem magunknak. 😊 Hozzávalók: 1 csomag durum tészta, 1 üveg lekvár (én eperlekvárt használtam), egy kis tálkányi tisztított dió, 2-3 evőkanál juharszirup ízlés szerint, csipet só Elkészítés: A tésztát nemes egyszerűséggel készre főztem enyhén sós vízben, majd leszűrtem. Amíg főtt a tészta, egy serpenyőben kicsit átpirítottam a diót, majd robotgéppel durvára daráltam. Elővettem kedvenc jénai edényemet, és a tésztát mind beleborítottam. Még forrón elvegyítettem benne a lekvárt, a juharszirupot és a diót. Előmelegített sütőben, magas lángon 10 percig sütöttem, amíg a teteje ropogósra pirult. Reszelt gesztenyepürével tálaltam.

Mákos-almás falatkák

Nem fogom letagadni: ennek a receptnek a férjem az ötletgazdája. Egy ideje ugyanis ott árválkodott a hűtőnkben a darált mák, amivel kezdeni kellett valamit. Íme, ez lett belőle. Hozzávalók: 3 nagyobb alma, 5 dl darált mák, 2 teáskanál kakaópor, 1 evőkanál juharszirup, fél teáskanál rumaroma, kókuszreszelék a forgatáshoz Elkészítés: Első lépésként meghámoztam és lereszeltem az almákat. Azonmód hozzáadtam az összes többi hozzávalót, és jó alaposan elkevertem az egészet. A kezem ügyébe készítettem egy tálkányi vizet, majd mancsaimat megnedvesítve golyócskákat formáztam a masszából, végül pedig nagy örömükre meghempergettem őket a kókuszreszelékben. A kész remekmű azonnal fogyasztható, bár jól lehűtve még nagyobb ízélménnyel gazdagodhatunk.

Egyperces puding

Van az úgy, hogy az ember lánya valami finom édességre vágyik, de ízibe’! 😅 Ilyenkor nagyon jó szolgálatot tesz az alábbi desszert. Hozzávalók: 2 dl natúr szójajoghurt, 2 evőkanál Chia mag, 2 teáskanál kakaópor, édesítés ízlés szerint Elkészítés: Nem fogom túlragozni. Összekavartam mindent, kicsit állni hagytam, hogy a magvacskák megszívják magukat, és már fogyasztottuk is a férjemmel, jóízűen. 😋

Almás-müzlis falatkák

Aki egészséges és alakbarát nassolnivalóra vágyik, annak bátran ajánlom az alábbi gyors finomságot. Hozzávalók: 2 db nagyobb alma, 3 dl magvas-mazsolás müzlikeverék, 2 teáskanál kakaópor, 1 evőkanál juharszirup, fahéj ízlés szerint Elkészítés: A megmosott almákat meghámoztam, majd egy tálba reszeltem, ezzel pedig le is tudtam a munka nehezebbik részét. 😁 A többi hozzávalót egyszerűen az almához adtam, tiszta manccsal összegyúrtam, és az előre odakészített, sütőpapírral bélelt tepsibe pakolásztam a megformázott golyókat. Kicsit ellapítottam őket, de csak óvatosan, mert a massza éppenséggel szét akart esni. Előmelegített sütőben 200 0 C-on 15 percig sütöttem, és még 5 percig pihentetettem az elzárt, még meleg sütőben. Utószóként megjegyzem, talán nehézkes lesz majd a masszából golyókat formázni, de ne adjuk fel, a kisült végeredmény kárpótol majd minket a bajlódásért!

Vegán körözött

Örömmel jelentem, hogy bármi elkészíthető növényi alapanyagokból. Még a jó öreg, magyaros körözött is. 😊 Hozzávalók: 2 fej hagyma, 2 dl szójajoghurt, 1 teáskanál pirospaprika, 1 teáskanál só, frissen őrölt bors, 1 teáskanál kurkuma, fél teáskanál őrölt köménymag, 1 doboz füstölt tofu a levével együtt (300 g-os) Elkészítés: Nincs más dolgunk, mint az alapanyagokat ügyesen összeturmixolni. Ha nincs bivalyerős blenderünk, érdemes a hagymát előtte kisebb darabokra vágni.

Narancsos-mákos torta

Az egyik vegán csoportban megosztottam ennek a “műalkotásnak” a fotóját. Nagyon sokan kérték a receptjét, így ez alkalommal ez a süti kerül terítékre. Tulajdonképpen fejből dobtam össze a tortának valót. Tudod, ami épp a kezem ügyébe került. 😊 Hozzávalók: 2 narancs leve, 1 csomag étcsokis pudingpor, csipet só, 2 ek almaecet, 1,5 csomag sütőpor, 4 dl darált mák, 2 dl teljes kiőrlésű liszt, 5 ek olvasztott kókuszzsír, 2,5 dl rizstej, 5 ek juharszirup Elkészítés: Egy tálban kézi habverővel elkevertem az átszűrt narancslevet a pudingporral és csipet sóval. Hozzáadtam az ecetet, mákot, sütőport, és újra átkevertem. Végezetül a többi hozzávalót is beletettem, és alaposan elkevertem. Egy tortaformát kibéleltem sütőpapírral, ebbe öntöttem a masszát. Előmelegített sütőben, kb. 180 0 C-on fél óráig sütöttem. Tűpróba nem árt. Jó étvágyat hozzá!

Kókuszos-kakaós tejbegríz

El sem tudom mondani, milyen régóta vágytam már tejbegrízre! Kísérletező kedvemet pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az alábbi recept. 😋 Hozzávalók: 1 liter kókusztej, 8 evőkanál búzadara, 6 evőkanál juharszirup, 4 evőkanál kókuszreszelék, 2 evőkanál kakaópor, néhány csepp csokis-meggy aroma, csipet só Elkészítés: Fogtam egy fazekat, és egy csipet sóval felforraltam benne fél deci vizet. Erre öntöttem a kókusztejet, és közepes lángon a juharsziruppal édesítve, a kókusszal együtt felfőztem. Takarékra vettem a lángot, és folyamatos keverés közben a tejhez adagoltam a búzadarát, kakaóport. és az aromát. Körülbelül öt percig főztem az egészet, majd hagytam kihűlni, és végül a férjemmel együtt jóízűen megettem. 😍

Édes tekercsek húsvétra

Az a helyzet, hogy erre az ünnepnapra olyan süteményt választottam, ami hamar megvan, nem igényel különösebb erőfeszítéseket, és garantáltan finom. Lássuk, mi sült ki a receptből! 😊 Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta, 1 csomag fagyasztott gesztenye, 1 csomag vaníliás pudingpor, 3 dl tej, fél csomag darált mák, 1 narancs, 25 szem datolya, csipet só Előkészületek: Érdemes a datolyát a magok eltávolítása után egy éjszakára vízbe áztatni, de ha erre nincs lehetőségünk, forró vízzel leöntve 3-4 óra alatt is kellően felpuhulnak. Ha ez megvan, a vízzel együtt (kb. 2 dl ) turmixoljuk le. Elkészítés: Egy edénybe borítottam a pudingport, hozzáadtam a leturmixolt datolya egyharmadát, csipet sót, és a 3 dl tejjel csomómentesre kevertem. Közepes lángon, folyamatosan kavargatva sűrűre főztem, és hagytam egy kicsit hűlni. Végezetül belemorzsoltam a gesztenyét, és alaposan átkevertem. A másik krémhez a datolyából egy tányérba tettem egy újabb egyharmadnyi részt (a

Mákos-mazsolás muffin

Térültem-fordultam, kirámoltam a kamrát, és amit ott találtam, abból hirtelenjében a következő finomságot sütöttem. Hozzávalók: 3 marék mazsola, 1 dl növényi tej, néhány csepp rumaroma; 1 banán, 2 evőkanál almaecet, 2 evőkanál kókuszolaj, 3 evőkanál juharszirup, 2 teáskanál szódabikarbóna, 1 dl növényi tej, 3 dl darált mák, 2 dl teljes kiőrlésű liszt, csipet só Elkészítés: A mazsolát beáztattam 1 dl tejbe, melybe rumaromát cseppentettem, majd hagytam állni úgy egy órácskát. Egy tálban egy villával összetörtem a banánt, majd sorban hozzáadtam a többi hozzávalót is (ami a felsorolásban a banán alatt következik), és az egészet alaposan elkevertem. Végezetül hozzávegyítettem a beáztatott mazsolát, és ezzel is átkevertem. Muffinformákba kanalaztam a masszát, és előmelegített sütőben,  180 0 C -on 25 perc alatt készre sütöttem. (Fogpiszkálópróba nem árt.)  előtte utána

Zelleres humusz

Szeretem magam elkészíteni a kenyérre kenhető étkeket. Így ugyanis kedvem szerint variálhatom az ízeket, és a mesterséges adalékanyagoktól sem kell tartanom. Legutóbb a humuszt bolondítottam meg egy csöppet. Hozzávalók: 1 konzerv csicseriborsó, fél csokor halványító zeller, 1 doboz füstölt tofu (levével együtt), 1 fej megtisztított, zúzott fokhagyma, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 2 teáskanál mustár, 1 evőkanál olívaolaj, 1 dl víz, só-bors ízlés szerint Elkészítés: A turmixgépbe beleöntöttem először a vizet, majd a csicseriborsót a levével együtt, az olívaolajat, mustárt, és sóztam, borsoztam. Ezek után dobáltam még a keverőedénybe az összekockázott tofut, az összedarabolt hagymát és fokhagymát, végül pedig a feldarabolt zellert. Az egészet alaposan összeturmixoltam. Két turmixolás között egy fakanállal besegítettem a gépnek. Zárható üvegedénybe kanalaztam az elkészült finom csemegét. Ez a krém hűtőszekrényben akár egy hétig is eláll. Jó étvágyat kívánok ho

Málnás torta

A tészta habkönnyű és csokis, a krém édes-savanykás, az élmény mennyei! Erre a receptre az egyik vegán témakörrel foglalkozó YouTube csatornán bukkantam rá, és annyira megtetszett, hogy másnap rögvest kipróbáltam. És milyen jól tettem! 😎 Száraz hozzávalók: 300 ml liszt (én vegyesen használtam teljes kiőrlésűt és rizslisztet), 80 ml kakaópor, 1 teáskanál szódabikarbóna, 240 ml cukor (gyömölcscukrot szórtam bele), csipet só Nedves hozzávalók: 270 ml növényi tej, 80 ml olvasztott kókuszolaj, 1 teáskanál vanília aroma, 1 teáskanál almaecet (Nálam megborult a flakon, így kettő lett belőle. Nem gond.) A krémhez: 1 csomag vaníliás pudingpor, 4 evőkanál gyümölcscukor, 4 dl növényi tej, 1 csomag fagyasztott málna (500 g-os volt otthon, előző éjjel kiolvasztottam) Elkészítés: Elővettem egy nagyobb tálat, és először a száraz hozzávalókat kevertem el benne. Ezután következtek szépen sorban a nedves hozzávalók. Röpke fél perc alatt alaposan elkevert

Kuszkusz gazdag ízekkel

Akkor döbbentem rá, mennyire változatos a köretek tárháza, amikor áttértem a növényi alapú táplálkozásra. Addig ugyanis a rizs-krumpli-tészta szenthármasát követtem. Új életmódomnak és kísérletező kedvemnek köszönhetően azonban újabb és újabb fantasztikus ízélményekben van részem. Lássuk legújabb gasztronómiai felfedezésemet. Hozzávalók: 1 doboz füstölt tofu, magyarul szójatúró (300 g-os), 1 csomag kuszkusz (250 g-os), 2 db paprika, 8 db kisebb hagyma, 2 evőkanál kókuszzsír, 2 teáskanál pirospaprika, só, bors Elkészítés: Egy wokban felhevítettem a kókuszzsírt, és közepes lángon megpirítottam rajta a félkarikákra vágott hagymát, valamint a felkockázott paprikát is. Eközben apró kockákra vágtam a tofut, és amikor a hagyma szép aranybarnára sült, fedő alatt 3-4 percig a tofuval együtt pirítottam tovább. A tűzhelyet takarékra vettem, a hagymás cuccot sóztam, borsoztam, majd meghintettem pirospaprikával. Mindezek után rögvest rázúdítottam a kuszkuszt kétszeres

Süti a turmixgépből

Gondoltam egyet, és az alábbi hozzávalókat egyszerűen belepakoltam a turmixgépbe, ahogyan az az alábbi sorrendben szerepel, és voila: két percen belül készen is lett a tökéletes massza. A süti további érdekessége, hogy ízre és állagra nagyon hasonlít a hagyományos browniera. Hozzávalók: 2 dl növényi alapú tej, 5 evőkanál juharszirup, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1 érettebb banán, 2 evőkanál kakaópor, 2 evőkanál instant kávé, 2 dl tisztított dióbél ledarálva, 4 dl zabpehely, csipet só Elkészítés: A hozzávalókat ebben a sorrendben a turmixgépbe pakolásztam, és úgy másfél percig turmixoltam. Egy tortaformát kibéleltem sütőpapírral, és egy fakanál segítségével a masszát elegyengettem benne. Előmelegített sütőben,  180 0 C -on 35 percig sütöttem. Amikor kihűlt, a tetejét megkentem finom baracklekvárral.

Zöldséges ízkavalkád

Többé nem eszem húst, és ez így marad életem végéig. Ám ez nem jelenti azt, hogy innentől bármilyen ízélményről le kellene mondanom. Az alábbi zöldséges pörkölt ugyanis bármilyen hússal készült változatot felülmúl! Hozzávalók: 1 kg fagyasztott vegyes zöldség, 1 üveg csípős szechuáni mártás, 1 tasak milánói mártás alappor, 1 doboz lencsekonzerv, 4 fej hagyma, 2 evőkanál kókuszzsír, 1 evőkanál pirospaprika, só-bors ízlés szerint Elkészítés: A fagyasztott zöldséget előző nap hagytam a hűtőben felengedni. Egy nagyobb serpenyőben (nevezzük woknak) felhevítettem a kókuszzsírt, majd fedő alatt megpirítottam rajta a nagyobb kockákra vágott hagymát. Lehúztam az edényt a tűzről, megszórtam pirospaprikával, sóztam, borsoztam, és ráborítottam a zöldségmixet. Visszatettem a tűzre, felöntöttem 3 dl vízzel, és közepes lángon 15 percig főztem fedő alatt. Ekkor már finom illatok kezdtek terjengeni konyhában, így hozzávegyítettem a szechuáni mártást, a lencsekonzervet, vé

Gombás csicserifasírt

Mielőtt legépeltem volna ezt a receptet, meghűlt bennem a vér, amikor a cetlimen a következőt olvastam: “gombás csirkefasírt”. Úristen - mondom -, az nem lehet, hogy én HÚS-ból készítettem fasírtot, hiszen immár öt hónapja növényi étrendet követek! Aztán megnyugodtam, amikor leesett a tantusz, hogy csak félreolvastam azt a szót. 😅 Lássuk hát a receptet! Hozzávalók: ·          1 konzerv csicseriborsó, ·          1 konzerv szeletelt gomba, ·          1 óriási hagyma (vagy 2 közepes, vagy 3 kicsi), ·          3 evőkanál kókuszzsír, ·          10 evőkanál teljes kiőrlésű liszt, ·          2 teáskanál pirospaprika, ·          1 teáskanál majoranna, ·          só, bors, ·          további kókuszzsír a sütéshez Elkészítés: A konzervekről leöntöttem a levüket, és átöblítettem őket. Elővettem egy tálat, és beleborítottam a csicserit és a gombát. A hagymát megtisztítottam, és dirib-darabokra vágtam. Ezt is a tálba helyeztem. Erre jöttek a fűszerek és a három ev

Kölespuding két verzióban

Az egyik rádióműsorban hallottam ezt a receptet, ahol az egészséges táplálkozás volt a téma. Kipróbáltam - egy kicsit felturbózva persze -, és elmondhatom, hogy ismét egy újabb, kellemes ízélménnyel gazdagodtam. Hozzávalók: 1 doboz köles (2x125 g-os tasakokban), 1 doboz datolya (200 g-os), 2 banán, fél citrom leve, 5 dl kókusztej, 2 evőkanál kakaópor, fél teáskanál rumaroma Előkészületek: A datolyákat félbe vágtam, és kiszedtem a magjukat. Ezután annyi forró vizet öntöttem rájuk, hogy ellepje őket, és hagytam állni úgy négy órán át. A kölest a dobozon található leírás alapján elkészítettem, annyi változtatással, hogy kereken 20 percig főztem. Elkészítés (1-es változat): A turmixgépbe öntöttem 2 dl kókusztejet, beledobáltam a datolya felét plusz a levéből 2 dl-t, hozzáraktam a két banánt, a fél citrom levét, és alaposan összeturmixoltam. Illetve nem én, hanem a gép. Végezetül az egyik tasak kölest is hozzáraktam, és az egészet még egyszer összepürésítettem.

Élesztőpástétom

Oké, a neve talán elrettentő ennek a receptnek (fővés közben a szaga nemkülönben), ám higgy nekem, kipróbáltam többször is, és azt kell mondjam, hogy mennyei! Egy éjszakát pihentetve a hűtőben csodásan összeérnek az ízek, és az élesztőszag is eltűnik belőle. Hasznos információként megjegyezném, hogy nálam az egy bögre az pontosan 2,5 dl-t jelentett. Amint az a bejegyzés végén látható lesz a fotón, bizony egy receptnél nagyon nem mindegy, hogy mekkora is az a bögre. 😅 Hozzávalók: 1 bögre zsemlemorzsa, 1 dl hidegen sajtolt napraforgóolaj, 2 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 csomag élesztő (50 g-os), 1 bögre víz, 2 teáskanál só, őrölt bors, 1 teáskanál pirospaprika, 2 teáskanál őrölt kapor Előkészületek: A vöröshagymát apró kockákra vágtam, a fokhagymát megpucoltam és lezúztam. A bögrényi vízben elkevertem az élesztőt, és szép sorban beleszórtam az összes fűszert. Elkészítés: Egy serpenyőben felhevítettem az olajat, és aranybarnára pirítottam benn

Gombás-zelleres rizs

Különleges íze miatt nagyon szeretem a jázmin rizst. Ám az élvezeteket bizony lehet fokozni! Lássuk, hogyan. Hozzávalók: fél csomag jázmin rizs (=fél kg), 1 konzerv gomba, 2 fej fokhagyma, 1 doboz füstölt tofu, 4 szál halványító zeller, 4 evőkanál kókuszzsír, só, bors ízlés szerint Elkészítés: Egy nagyobb serpenyőben felolvasztottam a kókuszzsírt, és ráborítottam a feldarabolt zellerszárat a levétől lecsepegtetett gombával együtt. (A gomba levét később használtam fel.) Sóztam, borsoztam, és erős lángon, gyakran kevergetve 10 percig pirítottam. Hozzáadtam a megmosott rizst, és további 3 percig pirítottam az egészet nagy lángon. Ezután felöntöttem a készülő étket egy liter vízzel és a gomba levével, és amíg rotyogott az edényben, az előre megtisztított fokhagymagerezdeket csak úgy rusztikusan bele dirib-daraboltam. Lefedtem a serpenyőt, és takarék lángon további 10 percig főztem a rizst. Közben felkockáztam a tofut, és amikor letelt az idő, ezt is hozzáraktam a

Kéthagymás, kurkumás bulgur

A bulgur az én szívem csücske, az örök kedvenc köretem! Olyannyira a kedvencem, hogy sokszor önmagában, főételként fogyasztom. Repetázva, persze. 😁 Azért szeretem ennyire, mert nem kell sokat bajlódni az elkészítésével, hamar megvan, nagyszerűen variálható, és finoooom! Hozzávalók: 3 nagyobb fej vöröshagyma, 1 egész fej fokhagyma, 1 csomag bulgur (500 g-os), 4 evőkanál kókuszzsír, só-bors ízlés szerint, 3-4 teáskanál kurkuma Elkészítés: Elővettem kedvenc wokomat (főleg, hogy csak az az egy van), és felhevítettem benne a kókuszzsírt. Erre jött a felkockázott vöröshagyma, és amíg ez fedő alatt, közepes lángon párolódott, addig megtisztítottam a fokhagymát, a kés fokával megroppantottam, és összedaraboltam. Amikor a süldögélő hagyma felvette aranybarna színét, hozzáadtam a fokhagymát, sóztam, borsoztam, és a bulgurt is beleszórtam. Körülbelül négy percig pirítottam az egészet nagy lángon, majd felöntöttem 1,2 liter vízzel. Ekkor kevertem el vele a kurkumát.