Ugrás a fő tartalomra

A majdnem elfuserált mandulakrém


Az úgy volt, hogy nem figyeltem oda a piruló hagymára, mert az egyik ismerősömnek irkáltam üzeneteket. Meg is fogadtam magamnak, hogy főzés közben száműzöm a konyhából a telefonomat. 😅 Szerencsére azonban az utolsó előtti pillanatban levettem a tűzről a serpenyőt, amelyben az aprócskára vágott hagymák színükben kezdtek vészesen hasonlítani egy maréknyi szénporra. Ám végül ez az akaratlan odapörkölés fenséges extra ízzel gazdagította az elkészült műremeket.

Hozzávalók:
  • 1 csomag kesudió (200 g-os),
  • 2 fej hagyma,
  • 3 evőkanál kókuszzsír,
  • kb. fél-fél dl víz és rizstej,
  • frissen őrölt bors,
Előkészületek:
A kesudiót úgy 5-6 órára vízbe áztattam.

Elkészítés:
Leszűrtem a kesudiót, majd az aprítógépbe raktam. Amíg a magvak ott vártak sorsukra, apróra szeltem a hagymát, és lepirítottam a zsírban. Ekkor fűszereztem. Amint észleltem, hogy túltoltam a dolgot, lekaptam a serpenyőt a tűzről. Bevallom, bepánikoltam, ezért csak saccolni tudom a víz és a tej mennyiségét, amit ráöntöttem. Kicsit hagytam hűlni az egyébként istenien illatozó hagymát, majd a kesudióra küldtem, és jól ledaráltam.

Hűtőben akár egy hétig is eláll ez a finomság, feltéve, ha addig nem faljuk fel. 😁

Jó étvágyat hozzá!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Krumpli rázva, nem keverve

A legnagyobb előnye ennek a receptnek talán az, hogy szinte alig van mosatlan edény az előkészületek után. Hozzávalók: burgonya,  olaj,  só-bors,  füstölt pirospaprika,  majoránna (Mennyiségek tekintetében hallgass a szívedre és az ízlésedre. 😉)   Elkészítés: A burgonyákat alaposan megmossuk, és hasábokra vágjuk. Egy jókora befőttesüvegben összekeverjük a többi hozzávalót. Az üvegbe öntjük a krumpliszeleteket, majd jó alaposan összerázzuk. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, ebbe szórjuk a jól befűszerezett krumpli hasábokat, majd felöntjük kb. 1,5-2 dl vízzel. Előmelegített sütőben, 200 fokon készre sütjük (kb. 35-40 perc). Jó étvágyat hozzá!

Zellerkrémleves

Nem tudom túlragozni ezt a receptet. Nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. Tégy egy próbát, és meglátod.   Hozzávalók: 2 fej zeller (a zöldjét is felhasználtam), 2 nagyobb burgonya, 2 fej vöröshagyma, 200 ml kókusztejszín, 1 evőkanál kókuszzsír, fél teáskanál füstölt pirospaprika, ízlés szerint só   Elkészítés: A zöldségeket meghámoztam és felkockáztam. Egy edényben felolvasztottam a zsírt, erre borítottam a hagymát, sóztam, és aranybarnára pirítottam.   A hagymához adtam a krumplit és zellert a zöldjével együtt, és felöntöttem annyi zöldséglével, ami éppen ellepte. Fűszereztem, és forrástól 20 percig főztem.   Végül hozzáöntöttem a kókusztejszínt, ezzel újabb 5 percig főztem, majd botmixerrel krémesítettem.   Jó étvágyat kívánok hozzá!  

Hapókos krumplikás papri

Nem, nem zakkantam meg😅, csak éppen derűs hangulatomban vagyok. (Ahogy az esetek kb. 90%-ában.😁) Szóval van ez a rém egyszerű recept, a paprikás krumpli. Hát én egy kicsit megbolondítottam ezzel-azzal. És jelentem, finom lett! 😊   Hozzávalók: 3 nagyobb krumpli, 2 szép padlizsán (lehetnek rosszarcúak is), 1 zellergumó, 2 fej hagyma, 1 liter víz, 2 evőkanálnyi napraforgó olaj, 3-4 teáskanál só, füstölt pirospaprika, őrölt kömény, őrölt bors ízlés szerint   Elkészítés: A felkockázott hagymákat lepirítottam némi olajon, közben fűszereztem. Erre jött a feldarabolt krumpli és zeller, majd 1 liter forró víz. Kb. negyed óráig főztem. Belekerült a padlizsán is, és újabb negyed óra fővés következett. És kész.