Ugrás a fő tartalomra

Két egytálétel

Jó ideje nem hiszek már a véletlenekben. Legutóbb is egy nagyon aranyos dolog történt velem.

Egyik reggel levettem a fagyóról egy csomag gyalult tököt, de fogalmam sem volt, mihez kezdjek vele. Hogy, hogy nem, az egyik vegán Facebook csoportban milyen recept ugrott elém aznap? Bizony! Egy gyalult tökös! 😃

Hozzávalók:
  • 1 csomag gyalult tök,
  • 5 fej hagyma,
  • 3 evőkanál kókuszzsír,
  • 3 evőkanál sörélesztőpehely,
  • 3 evőkanál darált napraforgómag,
  • fél teáskanál kurkuma,
  • 2 teáskanál kapor,
  • ízlés szerint csípős darált paprika,
  • só, bors

Elkészítés:
A hagymát megpirítottam a zsíron, majd rádobtam a tököt. Felöntöttem kb. 1,5 dl vízzel, majd fűszereztem. Úgy negyed óráig főztem, végül hozzákevertem a napraforgót és sörélesztőt, és elzártam alatta a gázt.

Amikor langyosra hűlt, egyszerűen simára turmixoltam. Spagetti tésztával tálaltam.

A képen látható egy másik étek is. Ezt a férjem készítette. Nem nagyon vettem részt a műveletben, ezért csak felsorolom, mi minden került ebbe az egyszerű és nagyszerű finomságba: kókuszzsír, hagyma, sárgarépa, brokkoli, babkonzerv, szójakocka, só-bors.
Tulajdonképpen ezeket jól össze kell főzni, és már készen is van.

Jó étvágyat hozzá!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zelleres-babos "humusz"

Amikor a gyorsaság az elsődleges szempont, tökéletes ez a recept. Ezenfelül tápláló, könnyen beszerezhető alapanyagokból készül, és istenien finom! A receptről készült videó itt tekinthető meg:  Zelleres-babos "humusz" Hozzávalók: zellerlevél, 2 doboz csicseriborsó konzerv (lé nélkül), 1 doboz babkonzerv, 2-3 evőkanál őrölt lenmag, 1 evőkanál mustár, 2 teáskanál só, füstölt pirospaprika, őrölt kömény, őrölt bors Elkészítés: A hozzávalókat egész egyszerűen tálba raktam, és alaposan eldolgoztam botmixerrel. Jó étvágyat hozzá!

Hapókos krumplikás papri

Nem, nem zakkantam meg😅, csak éppen derűs hangulatomban vagyok. (Ahogy az esetek kb. 90%-ában.😁) Szóval van ez a rém egyszerű recept, a paprikás krumpli. Hát én egy kicsit megbolondítottam ezzel-azzal. És jelentem, finom lett! 😊 A receptről videó is készült, amely a Vegán Haspók YouTube csatornán tekinthető meg.   Hozzávalók: 3 nagyobb krumpli, 2 szép padlizsán (lehetnek rosszarcúak is), 1 zellergumó, 2 fej hagyma, 1 liter víz, 2 evőkanálnyi napraforgó olaj, 3-4 teáskanál só, füstölt pirospaprika, őrölt kömény, őrölt bors ízlés szerint   Elkészítés: A felkockázott hagymákat lepirítottam némi olajon, közben fűszereztem. Erre jött a feldarabolt krumpli és zeller, majd 1 liter forró víz. Kb. negyed óráig főztem. Belekerült a padlizsán is, és újabb negyed óra fővés következett. És kész.

Vegán sajtos tészta

Mégis hogy a túróba lehet sajt nélkül sajtos tésztát készíteni?! 😅 Néhány egyszerű hozzávalóból, a varázslat pedig a sörélesztő pehelyben rejlik. Videó formájában itt tekintheted meg a receptet: Vegán sajtos tészta .   Hozzávalók: 4 szem krumpli, 3 sárgarépa, 2 fej vöröshagyma, 3 evőkanál sörélesztő pehely (ez adja a sajtos jelleget), 1 evőkanál kókuszzsír, fél teáskanál kurkuma, ízlés szerint só, bors, őrölt kömény, 1 csomag tetszőleges formájú tészta, 1 doboz tofu (lehetőség szerint füstölt ízű), szójaszósz   Elkészítés: A zöldségeket meghámoztam és felkockáztam. Egy edényben felolvasztottam a zsírt, erre borítottam a hagymát, sóztam, és aranybarnára pirítottam. Egy másik edényben feltettem főni a krumplit és a répát annyi vízben, ami éppen ellepte. Fűszereztem, és forrástól 20 percig főztem. A zöldségeket turmixgépbe kapartam, hozzáadtam 4 dl folyadékot, a lepirított hagymát, sörélesztőt, kurkumát, és krémesre turmixoltam. Közben kif...