Ugrás a fő tartalomra

Zelleres humusz

Szeretem magam elkészíteni a kenyérre kenhető étkeket. Így ugyanis kedvem szerint variálhatom az ízeket, és a mesterséges adalékanyagoktól sem kell tartanom.
Legutóbb a humuszt bolondítottam meg egy csöppet.

Hozzávalók:
  • 1 konzerv csicseriborsó,
  • fél csokor halványító zeller,
  • 1 doboz füstölt tofu (levével együtt),
  • 1 fej megtisztított, zúzott fokhagyma,
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma,
  • 2 teáskanál mustár,
  • 1 evőkanál olívaolaj,
  • 1 dl víz,
  • só-bors ízlés szerint

Elkészítés:
A turmixgépbe beleöntöttem először a vizet, majd a csicseriborsót a levével együtt, az olívaolajat, mustárt, és sóztam, borsoztam. Ezek után dobáltam még a keverőedénybe az összekockázott tofut, az összedarabolt hagymát és fokhagymát, végül pedig a feldarabolt zellert. Az egészet alaposan összeturmixoltam. Két turmixolás között egy fakanállal besegítettem a gépnek.

Zárható üvegedénybe kanalaztam az elkészült finom csemegét. Ez a krém hűtőszekrényben akár egy hétig is eláll.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Krumpli rázva, nem keverve

A legnagyobb előnye ennek a receptnek talán az, hogy szinte alig van mosatlan edény az előkészületek után. Hozzávalók: burgonya,  olaj,  só-bors,  füstölt pirospaprika,  majoránna (Mennyiségek tekintetében hallgass a szívedre és az ízlésedre. 😉)   Elkészítés: A burgonyákat alaposan megmossuk, és hasábokra vágjuk. Egy jókora befőttesüvegben összekeverjük a többi hozzávalót. Az üvegbe öntjük a krumpliszeleteket, majd jó alaposan összerázzuk. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, ebbe szórjuk a jól befűszerezett krumpli hasábokat, majd felöntjük kb. 1,5-2 dl vízzel. Előmelegített sütőben, 200 fokon készre sütjük (kb. 35-40 perc). Jó étvágyat hozzá!

Zellerkrémleves

Nem tudom túlragozni ezt a receptet. Nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. Tégy egy próbát, és meglátod.   Hozzávalók: 2 fej zeller (a zöldjét is felhasználtam), 2 nagyobb burgonya, 2 fej vöröshagyma, 200 ml kókusztejszín, 1 evőkanál kókuszzsír, fél teáskanál füstölt pirospaprika, ízlés szerint só   Elkészítés: A zöldségeket meghámoztam és felkockáztam. Egy edényben felolvasztottam a zsírt, erre borítottam a hagymát, sóztam, és aranybarnára pirítottam.   A hagymához adtam a krumplit és zellert a zöldjével együtt, és felöntöttem annyi zöldséglével, ami éppen ellepte. Fűszereztem, és forrástól 20 percig főztem.   Végül hozzáöntöttem a kókusztejszínt, ezzel újabb 5 percig főztem, majd botmixerrel krémesítettem.   Jó étvágyat kívánok hozzá!  

Hapókos krumplikás papri

Nem, nem zakkantam meg😅, csak éppen derűs hangulatomban vagyok. (Ahogy az esetek kb. 90%-ában.😁) Szóval van ez a rém egyszerű recept, a paprikás krumpli. Hát én egy kicsit megbolondítottam ezzel-azzal. És jelentem, finom lett! 😊   Hozzávalók: 3 nagyobb krumpli, 2 szép padlizsán (lehetnek rosszarcúak is), 1 zellergumó, 2 fej hagyma, 1 liter víz, 2 evőkanálnyi napraforgó olaj, 3-4 teáskanál só, füstölt pirospaprika, őrölt kömény, őrölt bors ízlés szerint   Elkészítés: A felkockázott hagymákat lepirítottam némi olajon, közben fűszereztem. Erre jött a feldarabolt krumpli és zeller, majd 1 liter forró víz. Kb. negyed óráig főztem. Belekerült a padlizsán is, és újabb negyed óra fővés következett. És kész.