Ugrás a fő tartalomra

Villámgyors lecsós kuszkusz

Ez egy tipikusan olyan recept, amit akkor érdemes elővenni, amikor hirtelen valami könnyű, meleg finomságra vágyunk, amivel nincs sok macera. Érdemes azonban valamit rágcsálni mellé, vagy egy tartalmas leveskét követően elfogyasztani, mert önmagában eléggé könnyed étek, hamar meg lehet éhezni utána. Tortilla chips is illik hozzá, de el tudom képzelni egy-két szelet fokhagymás pirítóssal is. 😉

Hozzávalók:
  • 1 csomag kuszkusz (500 g),
  • 1 üveg hagymás lecsó,
  • 3 evőkanál tökmagolaj,
  • 4 fej hagyma,
  • 1 liter víz,
  • 2 teáskanál só,
  • frissen őrölt bors,
  • 1 teáskanál füstölt pirospaprika

Elkészítés:
Az apró kockákra vágott hagymát megdinszteltem a tökmagolajon, majd sóztam, borsoztam.

Ezután a serpenyőbe borítottam a kuszkuszt, és kb. 2 percig pirítottam erős lángon, folyamatosan kevergetve. Ráöntöttem a vizet, takarékra vettem a gázt, és az egészet elkevertem a füstölt pirospaprikával. Átkevertem, majd máris hozzáadtam a lecsót, amivel újabb 3 percig főztem.

Elzártam a gázt, lefedtem a finom étket, és hagytam állni egy kicsit.

Jó étvágyat hozzá!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Krumpli rázva, nem keverve

A legnagyobb előnye ennek a receptnek talán az, hogy szinte alig van mosatlan edény az előkészületek után. Hozzávalók: burgonya,  olaj,  só-bors,  füstölt pirospaprika,  majoránna (Mennyiségek tekintetében hallgass a szívedre és az ízlésedre. 😉)   Elkészítés: A burgonyákat alaposan megmossuk, és hasábokra vágjuk. Egy jókora befőttesüvegben összekeverjük a többi hozzávalót. Az üvegbe öntjük a krumpliszeleteket, majd jó alaposan összerázzuk. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, ebbe szórjuk a jól befűszerezett krumpli hasábokat, majd felöntjük kb. 1,5-2 dl vízzel. Előmelegített sütőben, 200 fokon készre sütjük (kb. 35-40 perc). Jó étvágyat hozzá!

Zellerkrémleves

Nem tudom túlragozni ezt a receptet. Nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. Tégy egy próbát, és meglátod.   Hozzávalók: 2 fej zeller (a zöldjét is felhasználtam), 2 nagyobb burgonya, 2 fej vöröshagyma, 200 ml kókusztejszín, 1 evőkanál kókuszzsír, fél teáskanál füstölt pirospaprika, ízlés szerint só   Elkészítés: A zöldségeket meghámoztam és felkockáztam. Egy edényben felolvasztottam a zsírt, erre borítottam a hagymát, sóztam, és aranybarnára pirítottam.   A hagymához adtam a krumplit és zellert a zöldjével együtt, és felöntöttem annyi zöldséglével, ami éppen ellepte. Fűszereztem, és forrástól 20 percig főztem.   Végül hozzáöntöttem a kókusztejszínt, ezzel újabb 5 percig főztem, majd botmixerrel krémesítettem.   Jó étvágyat kívánok hozzá!  

Hapókos krumplikás papri

Nem, nem zakkantam meg😅, csak éppen derűs hangulatomban vagyok. (Ahogy az esetek kb. 90%-ában.😁) Szóval van ez a rém egyszerű recept, a paprikás krumpli. Hát én egy kicsit megbolondítottam ezzel-azzal. És jelentem, finom lett! 😊   Hozzávalók: 3 nagyobb krumpli, 2 szép padlizsán (lehetnek rosszarcúak is), 1 zellergumó, 2 fej hagyma, 1 liter víz, 2 evőkanálnyi napraforgó olaj, 3-4 teáskanál só, füstölt pirospaprika, őrölt kömény, őrölt bors ízlés szerint   Elkészítés: A felkockázott hagymákat lepirítottam némi olajon, közben fűszereztem. Erre jött a feldarabolt krumpli és zeller, majd 1 liter forró víz. Kb. negyed óráig főztem. Belekerült a padlizsán is, és újabb negyed óra fővés következett. És kész.