Ugrás a fő tartalomra

Süti a turmixgépből 2.0

Máskor is készítettem már hasonló édességet, amikor a hozzávalókat egyszerűen bedobáltam a turmixgépbe, és a segítségével egy csomómentes masszát kaptam pillanatok alatt, amit már csak ki kellett sütnöm. Ez is egy hasonló recept. Nézzük is, hogyan készült!

Hozzávalók a tésztához:

  • 3 dl növényi tej,

  • csipet só,

  • 1 púpozott evőkanál kakaópor,

  • 4 evőkanál nádcukor,

  • 6 púpozott evőkanál kókuszreszelék,

  • fél evőkanál szódabikarbóna,

  • 3 evőkanál almaecet,

  • 3 banán

  • 3,5 dl apró szemű zabpehely


Hozzávalók a mázhoz:

  • 1 evőkanál mogyoróvaj,

  • 1 evőkanál kakaópor,

  • 3 csapott evőkanál nádcukor,

  • fél dl növényi tej


Elkészítés:

A zabpehely kivételével a tészta összes hozzávalóját a turmixgépbe pakoltam, majd kb. egy percig turmixoltam.

A masszát egy tálba öntöttem, amit elkevertem a zabpehellyel. Sütőpapírral bélelt tepsiben elegyengettem, majd előmelegített sütőben, közepes lángon 30 percig sütöttem.

Egy süteményszaggató segítségével formáztam a tésztát, ezután pedig elkészítettem a mázat.

Ehhez egy edénykében takarék lángon összefőztem a hozzávalókat.

A tésztaszívecskék tetejét megkentem a mázzal, megszórtam kókuszreszelékkel, és ezzel el is készült ez a finom, puha piskóta.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Krumpli rázva, nem keverve

A legnagyobb előnye ennek a receptnek talán az, hogy szinte alig van mosatlan edény az előkészületek után. Hozzávalók: burgonya,  olaj,  só-bors,  füstölt pirospaprika,  majoránna (Mennyiségek tekintetében hallgass a szívedre és az ízlésedre. 😉)   Elkészítés: A burgonyákat alaposan megmossuk, és hasábokra vágjuk. Egy jókora befőttesüvegben összekeverjük a többi hozzávalót. Az üvegbe öntjük a krumpliszeleteket, majd jó alaposan összerázzuk. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, ebbe szórjuk a jól befűszerezett krumpli hasábokat, majd felöntjük kb. 1,5-2 dl vízzel. Előmelegített sütőben, 200 fokon készre sütjük (kb. 35-40 perc). Jó étvágyat hozzá!

Zellerkrémleves

Nem tudom túlragozni ezt a receptet. Nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. Tégy egy próbát, és meglátod.   Hozzávalók: 2 fej zeller (a zöldjét is felhasználtam), 2 nagyobb burgonya, 2 fej vöröshagyma, 200 ml kókusztejszín, 1 evőkanál kókuszzsír, fél teáskanál füstölt pirospaprika, ízlés szerint só   Elkészítés: A zöldségeket meghámoztam és felkockáztam. Egy edényben felolvasztottam a zsírt, erre borítottam a hagymát, sóztam, és aranybarnára pirítottam.   A hagymához adtam a krumplit és zellert a zöldjével együtt, és felöntöttem annyi zöldséglével, ami éppen ellepte. Fűszereztem, és forrástól 20 percig főztem.   Végül hozzáöntöttem a kókusztejszínt, ezzel újabb 5 percig főztem, majd botmixerrel krémesítettem.   Jó étvágyat kívánok hozzá!  

Hapókos krumplikás papri

Nem, nem zakkantam meg😅, csak éppen derűs hangulatomban vagyok. (Ahogy az esetek kb. 90%-ában.😁) Szóval van ez a rém egyszerű recept, a paprikás krumpli. Hát én egy kicsit megbolondítottam ezzel-azzal. És jelentem, finom lett! 😊   Hozzávalók: 3 nagyobb krumpli, 2 szép padlizsán (lehetnek rosszarcúak is), 1 zellergumó, 2 fej hagyma, 1 liter víz, 2 evőkanálnyi napraforgó olaj, 3-4 teáskanál só, füstölt pirospaprika, őrölt kömény, őrölt bors ízlés szerint   Elkészítés: A felkockázott hagymákat lepirítottam némi olajon, közben fűszereztem. Erre jött a feldarabolt krumpli és zeller, majd 1 liter forró víz. Kb. negyed óráig főztem. Belekerült a padlizsán is, és újabb negyed óra fővés következett. És kész.