Ugrás a fő tartalomra

Életerő-leves

Ahogy kanalazni kezdtem ezt a gyors és egyszerű leveskét, olyan érzés kerített hatalmába, mintha minden egyes falattal nőne az energiám. 😃 Nagyon fontos, hogy napi szinten fogyasszunk valamilyen zöld színű élelmet, mert roppant egészségesek: tele vannak antioxidánssal, feltöltenek erővel, erősítik az immunrendszert; és ha ügyesen elkészítjük őket, akkor ráadásul nagyon finomak is tudnak lenni.

Lássuk hát a receptet!

Hozzávalók:

  • 2 nagy fej hagyma,
  • 1 csomag fagyasztott kelbimbó (450 g-os),
  • 1 csomag fagyasztott brokkoli (450 g-os),
  • 2 evőkanál kókuszzsír,
  • 2 teáskanál só,
  • őrölt bors

 

Elkészítés:

Hagyományos módon kezdtem a leves elkészítését: felkockáztam a hagymákat.

Egy edényben felhevítettem a kókuszzsírt, ráborítottam a hagymát, sóztam-borsoztam, és fedő alatt aranybarnára pirítottam. 

Ekkor kerültek bele a zöld-féleségek.

Felöntöttem annyi vízzel, ami kényelmesen ellepte az egészet. Egyszer felforraltam, majd takarék lángon addig főztem, amíg könnyedén bele tudtam szúrni a villát a brokkoli szárába.

Utolsó mozzanatként botmixerrel krémesítettem.

Pirított hagymával és füstölt pirospaprikával tálaltam.

Jó étvágyat hozzá!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Krumpli rázva, nem keverve

A legnagyobb előnye ennek a receptnek talán az, hogy szinte alig van mosatlan edény az előkészületek után. Hozzávalók: burgonya,  olaj,  só-bors,  füstölt pirospaprika,  majoránna (Mennyiségek tekintetében hallgass a szívedre és az ízlésedre. 😉)   Elkészítés: A burgonyákat alaposan megmossuk, és hasábokra vágjuk. Egy jókora befőttesüvegben összekeverjük a többi hozzávalót. Az üvegbe öntjük a krumpliszeleteket, majd jó alaposan összerázzuk. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, ebbe szórjuk a jól befűszerezett krumpli hasábokat, majd felöntjük kb. 1,5-2 dl vízzel. Előmelegített sütőben, 200 fokon készre sütjük (kb. 35-40 perc). Jó étvágyat hozzá!

Zellerkrémleves

Nem tudom túlragozni ezt a receptet. Nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. Tégy egy próbát, és meglátod.   Hozzávalók: 2 fej zeller (a zöldjét is felhasználtam), 2 nagyobb burgonya, 2 fej vöröshagyma, 200 ml kókusztejszín, 1 evőkanál kókuszzsír, fél teáskanál füstölt pirospaprika, ízlés szerint só   Elkészítés: A zöldségeket meghámoztam és felkockáztam. Egy edényben felolvasztottam a zsírt, erre borítottam a hagymát, sóztam, és aranybarnára pirítottam.   A hagymához adtam a krumplit és zellert a zöldjével együtt, és felöntöttem annyi zöldséglével, ami éppen ellepte. Fűszereztem, és forrástól 20 percig főztem.   Végül hozzáöntöttem a kókusztejszínt, ezzel újabb 5 percig főztem, majd botmixerrel krémesítettem.   Jó étvágyat kívánok hozzá!  

Hapókos krumplikás papri

Nem, nem zakkantam meg😅, csak éppen derűs hangulatomban vagyok. (Ahogy az esetek kb. 90%-ában.😁) Szóval van ez a rém egyszerű recept, a paprikás krumpli. Hát én egy kicsit megbolondítottam ezzel-azzal. És jelentem, finom lett! 😊   Hozzávalók: 3 nagyobb krumpli, 2 szép padlizsán (lehetnek rosszarcúak is), 1 zellergumó, 2 fej hagyma, 1 liter víz, 2 evőkanálnyi napraforgó olaj, 3-4 teáskanál só, füstölt pirospaprika, őrölt kömény, őrölt bors ízlés szerint   Elkészítés: A felkockázott hagymákat lepirítottam némi olajon, közben fűszereztem. Erre jött a feldarabolt krumpli és zeller, majd 1 liter forró víz. Kb. negyed óráig főztem. Belekerült a padlizsán is, és újabb negyed óra fővés következett. És kész.