Ugrás a fő tartalomra

Karácsony ízű tejberizs

Bizony, közeledik karácsony áldott ünnepe, és én elhatároztam, hogy kicsit ráhangolódok. 😊🌲

Tejberizsre már régóta vágytam. Az alábbi receptet tipikusan karácsonyt idéző fűszerekkel dobtam fel. Lássuk is, hogyan készült!

Hozzávalók:

  • 5 dl jázmin rizs,
  • 1,3 l rizstej,
  • 8 evőkanál nádcukor,
  • 1 teáskanál őrölt fahéj,
  • fél teáskanál őrölt gyömbér,
  • 8 db szegfűszeg,
  • csipet só

Elkészítés:

Rendszerető ember lévén a kezem ügyébe készítettem a szükséges hozzávalókat.

Egy edénybe tettem a csipet sót, fahéjat, gyömbért, cukrot, majd mindezt felöntöttem a tejjel. Alaposan átkevertem az egészet, és feltettem főni. Közben a szegfűszeget teatojásba tettem, hogy a végén könnyebb legyen egyben kihalászni mindet. A baglyot ezután elküldtem a fűszeres tejes fürdőbe. 😄

Amikor felfőtt a tej, beleöntöttem az átmosott rizst. Egyszer felforraltam, majd takarék lángon, sűrűn kevergetve 12 perc alatt készre főztem. (A bagoly ekkor gőzfürdőzés élményében részesült.) 😅

Fedő alatt hagytam kihűlni a kész rizst.

Ez egy igen laktató desszert, de talán nem visszük túlzásba a dolgot, ha pluszban nyakon öntjük csokiöntettel, vagy mondjuk puncs ízű pudinggal. 😋

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Krumpli rázva, nem keverve

A legnagyobb előnye ennek a receptnek talán az, hogy szinte alig van mosatlan edény az előkészületek után. Hozzávalók: burgonya,  olaj,  só-bors,  füstölt pirospaprika,  majoránna (Mennyiségek tekintetében hallgass a szívedre és az ízlésedre. 😉)   Elkészítés: A burgonyákat alaposan megmossuk, és hasábokra vágjuk. Egy jókora befőttesüvegben összekeverjük a többi hozzávalót. Az üvegbe öntjük a krumpliszeleteket, majd jó alaposan összerázzuk. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, ebbe szórjuk a jól befűszerezett krumpli hasábokat, majd felöntjük kb. 1,5-2 dl vízzel. Előmelegített sütőben, 200 fokon készre sütjük (kb. 35-40 perc). Jó étvágyat hozzá!

Zellerkrémleves

Nem tudom túlragozni ezt a receptet. Nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. Tégy egy próbát, és meglátod.   Hozzávalók: 2 fej zeller (a zöldjét is felhasználtam), 2 nagyobb burgonya, 2 fej vöröshagyma, 200 ml kókusztejszín, 1 evőkanál kókuszzsír, fél teáskanál füstölt pirospaprika, ízlés szerint só   Elkészítés: A zöldségeket meghámoztam és felkockáztam. Egy edényben felolvasztottam a zsírt, erre borítottam a hagymát, sóztam, és aranybarnára pirítottam.   A hagymához adtam a krumplit és zellert a zöldjével együtt, és felöntöttem annyi zöldséglével, ami éppen ellepte. Fűszereztem, és forrástól 20 percig főztem.   Végül hozzáöntöttem a kókusztejszínt, ezzel újabb 5 percig főztem, majd botmixerrel krémesítettem.   Jó étvágyat kívánok hozzá!  

Hapókos krumplikás papri

Nem, nem zakkantam meg😅, csak éppen derűs hangulatomban vagyok. (Ahogy az esetek kb. 90%-ában.😁) Szóval van ez a rém egyszerű recept, a paprikás krumpli. Hát én egy kicsit megbolondítottam ezzel-azzal. És jelentem, finom lett! 😊   Hozzávalók: 3 nagyobb krumpli, 2 szép padlizsán (lehetnek rosszarcúak is), 1 zellergumó, 2 fej hagyma, 1 liter víz, 2 evőkanálnyi napraforgó olaj, 3-4 teáskanál só, füstölt pirospaprika, őrölt kömény, őrölt bors ízlés szerint   Elkészítés: A felkockázott hagymákat lepirítottam némi olajon, közben fűszereztem. Erre jött a feldarabolt krumpli és zeller, majd 1 liter forró víz. Kb. negyed óráig főztem. Belekerült a padlizsán is, és újabb negyed óra fővés következett. És kész.