Ugrás a fő tartalomra

Gesztenyés-diós gombóckák

Mondtam már, hogy mennyire édesszájú vagyok? 😅

Az alábbi receptet érdemes kipróbálni, mert összetevőinek hála nemcsak igazi energiabomba, hanem mennyei kényeztetés az ízlelőbimbóinknak is. 😋

Nézzük, hogyan raktam össze!

Hozzávalók:

  • egy csomag gesztenyemassza (250 g-os),
  • 2 dl darált dió, 
  • 1 dl apró szemű zabpehely szintén ledarálva,
  • 3 evőkanál baracklekvár, 
  • 2 evőkanál nádcukor

A mázhoz:

  • fél dl kókuszolaj,
  • 2 teáskanál kakaópor,
  • 5 teáskanál nádcukor

Elkészítés:

Egy tálba tettem a gesztenyét, diót, zapbelyhet, lekvárt és cukrot, és az egészet  jól összedolgoztam egy villával, majd gombóckákat formáztam belőlük (25 db lett).

Egy edényben összemelegítettem a máz hozzávalóit. Ebben az isteni csokis fürdőben hengergettem meg a gesztenyegolyókat, majd néhány órára hűtőbe tettem őket.

(Mivel még maradt meg a csokimázból, villával összenyomkodtam két banánt, és azzal kevertem össze.)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Krumpli rázva, nem keverve

A legnagyobb előnye ennek a receptnek talán az, hogy szinte alig van mosatlan edény az előkészületek után. Hozzávalók: burgonya,  olaj,  só-bors,  füstölt pirospaprika,  majoránna (Mennyiségek tekintetében hallgass a szívedre és az ízlésedre. 😉)   Elkészítés: A burgonyákat alaposan megmossuk, és hasábokra vágjuk. Egy jókora befőttesüvegben összekeverjük a többi hozzávalót. Az üvegbe öntjük a krumpliszeleteket, majd jó alaposan összerázzuk. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, ebbe szórjuk a jól befűszerezett krumpli hasábokat, majd felöntjük kb. 1,5-2 dl vízzel. Előmelegített sütőben, 200 fokon készre sütjük (kb. 35-40 perc). Jó étvágyat hozzá!

Zellerkrémleves

Nem tudom túlragozni ezt a receptet. Nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. Tégy egy próbát, és meglátod.   Hozzávalók: 2 fej zeller (a zöldjét is felhasználtam), 2 nagyobb burgonya, 2 fej vöröshagyma, 200 ml kókusztejszín, 1 evőkanál kókuszzsír, fél teáskanál füstölt pirospaprika, ízlés szerint só   Elkészítés: A zöldségeket meghámoztam és felkockáztam. Egy edényben felolvasztottam a zsírt, erre borítottam a hagymát, sóztam, és aranybarnára pirítottam.   A hagymához adtam a krumplit és zellert a zöldjével együtt, és felöntöttem annyi zöldséglével, ami éppen ellepte. Fűszereztem, és forrástól 20 percig főztem.   Végül hozzáöntöttem a kókusztejszínt, ezzel újabb 5 percig főztem, majd botmixerrel krémesítettem.   Jó étvágyat kívánok hozzá!  

Hapókos krumplikás papri

Nem, nem zakkantam meg😅, csak éppen derűs hangulatomban vagyok. (Ahogy az esetek kb. 90%-ában.😁) Szóval van ez a rém egyszerű recept, a paprikás krumpli. Hát én egy kicsit megbolondítottam ezzel-azzal. És jelentem, finom lett! 😊   Hozzávalók: 3 nagyobb krumpli, 2 szép padlizsán (lehetnek rosszarcúak is), 1 zellergumó, 2 fej hagyma, 1 liter víz, 2 evőkanálnyi napraforgó olaj, 3-4 teáskanál só, füstölt pirospaprika, őrölt kömény, őrölt bors ízlés szerint   Elkészítés: A felkockázott hagymákat lepirítottam némi olajon, közben fűszereztem. Erre jött a feldarabolt krumpli és zeller, majd 1 liter forró víz. Kb. negyed óráig főztem. Belekerült a padlizsán is, és újabb negyed óra fővés következett. És kész.