Ugrás a fő tartalomra

Újévi pikáns lencsefőzelék

Lencsét enni természetesen nem csak újévkor szabad, hiszen tele van hasznos tápanyagokkal, és finom is.

Ez a recept azoknak kedvez, akik szeretik az erőteljesen magyaros ízeket, és a csípős ételektől sem riadnak vissza. 😋

Hozzávalók:

  • 1 csomag vöröslencse (500 g-os),
  • 5 fej vöröshagyma,
  • 8-10 gerezd fokhagyma,
  • 3 evőkanál kókuszzsír,
  • fél doboz szójajoghurt (500 g-os),
  • 1 teáskanál Erős Pista,
  • 4 teáskanál só,
  • 0,5 l víz

Elkészítés:

Előző éjszaka beáztattam a lencsét.

Első lépésként felkockáztam a vöröshagymát.

Felhevítettem a kókuszzsírt, majd erős lángon átpirítottam rajta a vöröshagymát, amit rögtön sóztam.

Közben elkészítettem a habarást, ami mindössze annyiból állt, hogy a joghurthoz hozzákevertem az Erős Pistát.

Takarékra vettem a gázt, és a fokhagymát is az edénybe szórtam, amelyet előzőleg a kés lapjával szétnyomtam, majd durvára vágtam.

Egy percig pirítottam tovább a hagymákat, folyamatosan kevergetve.

Az edénybe került a lencse és a víz is. Miután az egészet felforraltam, takarékon, lefedve főztem 25 percig.

Mielőtt elzártam alatta a gázt, hozzákevertem a habarást, amivel újabb 5 percig főztem.

Grillezett burgonyapogácsával tálaltam.

Jó étvágyat hozzá!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zelleres-babos "humusz"

Amikor a gyorsaság az elsődleges szempont, tökéletes ez a recept. Ezenfelül tápláló, könnyen beszerezhető alapanyagokból készül, és istenien finom! A receptről készült videó itt tekinthető meg:  Zelleres-babos "humusz" Hozzávalók: zellerlevél, 2 doboz csicseriborsó konzerv (lé nélkül), 1 doboz babkonzerv, 2-3 evőkanál őrölt lenmag, 1 evőkanál mustár, 2 teáskanál só, füstölt pirospaprika, őrölt kömény, őrölt bors Elkészítés: A hozzávalókat egész egyszerűen tálba raktam, és alaposan eldolgoztam botmixerrel. Jó étvágyat hozzá!

Krumpli rázva, nem keverve

Az elmúlt időben nemigen voltam aktív ezen a felületen. 😏 Sok változás történt az életemben, ahogyan bennem is. Blogomon valószínűleg továbbra is csak alkalomadtán bukkanok majd fel, viszont ha szeretnéd, követheted életem alakulását a Vegán Haspók nevű Instagram oldalamon és YouTube csatornámon, valamint személyes Instámon is ( oszlanszkyrita ) Az alábbi receptről készítettem egy videót ( Krumpli rázva, nem keverve ), ám a rend kedvéért ismertetem itt is.   Hozzávalók: burgonya,  olaj,  só-bors,  füstölt pirospaprika,  majoránna (Mennyiségek tekintetében hallgass a szívedre és az ízlésedre. 😉)   Elkészítés: A burgonyákat alaposan megmossuk, és hasábokra vágjuk. Egy jókora befőttesüvegben összekeverjük a többi hozzávalót. Az üvegbe öntjük a krumpliszeleteket, majd jó alaposan összerázzuk. (Közben táncolni is lehet, ahogy én tettem a videóban.🙈) Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, ebbe szórjuk a jól befűszerezett krumpli hasá...

Vegán sajtos tészta

Mégis hogy a túróba lehet sajt nélkül sajtos tésztát készíteni?! 😅 Néhány egyszerű hozzávalóból, a varázslat pedig a sörélesztő pehelyben rejlik. Videó formájában itt tekintheted meg a receptet: Vegán sajtos tészta .   Hozzávalók: 4 szem krumpli, 3 sárgarépa, 2 fej vöröshagyma, 3 evőkanál sörélesztő pehely (ez adja a sajtos jelleget), 1 evőkanál kókuszzsír, fél teáskanál kurkuma, ízlés szerint só, bors, őrölt kömény, 1 csomag tetszőleges formájú tészta, 1 doboz tofu (lehetőség szerint füstölt ízű), szójaszósz   Elkészítés: A zöldségeket meghámoztam és felkockáztam. Egy edényben felolvasztottam a zsírt, erre borítottam a hagymát, sóztam, és aranybarnára pirítottam. Egy másik edényben feltettem főni a krumplit és a répát annyi vízben, ami éppen ellepte. Fűszereztem, és forrástól 20 percig főztem. A zöldségeket turmixgépbe kapartam, hozzáadtam 4 dl folyadékot, a lepirított hagymát, sörélesztőt, kurkumát, és krémesre turmixoltam. Közben kif...